HitSportTeam.hu

Hit Gyülekezete

Életmód

2015. június 23.
Tarta Dávid: semmit se tégy az Úr nélkül
2015. május 17.
Futáson túl
2015. április 01.
Középtávfutóból Vasember
2012. március 06.
Los Angeles utcáin

Középtávfutóból Vasember

2015. április 01.

Amikor megismerkedtem Kárász Zakariással, középtávfutó volt – épp nem versenyzett, csak hobbiból kocogott. Később, mikor már házasok lettünk, utcai futóversenyeken kezdett indulni, rövid időre visszatért a középtávhoz, majd lefutotta élete első maratonját Bécsben. Hamarosan ultrafutóvá vált, majd harmincéves korában elkezdett szenior atlétikai versenyeken is indulni. Óriási sikereket ért el, még a világbajnokságra is eljutott, viszont amikor egy fedett pályás verseny után huzamos ideig derékfájással küszködött, kénytelen volt más sportágakat is kipróbálni: ekkor jött az úszás, majd a bicikli.

Az első triatlonversenye egyből terepen történt, kölcsönbiciklivel. Egyik kollégánkkal hamarosan elosztottak egy ironmant – nemcsak a kerékpár, de még a cipő is közös volt! A sérülést követően aztán elhatározta, hogy végre vesz egy saját biciklit. Tavaly ősszel a budapesti féltávú ironmant is remek eredménnyel teljesítette, ekkor szereztünk neki egy kis meglepetést a gyerekekkel: kitettünk egy matricát az ajtóra, amin ez a felirat szerepelt angolul: „nekünk nincs szükségünk szuperhősre, mert apukánk egy vasember”. Talán ekkor ütött szöget a fejébe a gondolat, hogy tényleg meg kéne próbálkoznia a teljes távval, ami 3,8 km úszást, 180 km biciklit és egy maratonfutást, vagyis 42 km-t jelent.

Tizenéves keresztényként mi mást is választhatott volna helyszínként, mint Izraelt? Volt azonban néhány nehézség: a verseny januárban volt, amikor eléggé nehéz biciklivel edzeni, ráadásul egy napra esett nevelt fia 18. születésnapjával. De őt nem olyan fából faragták, hogy meghátráljon az akadályok előtt! Kölcsönzött egy szobában használható biciklitartó eszközt, és a gyermek karácsonyi és születésnapi ajándékán sem kellett sokat gondolkozni.

Az elhatározást csupán háromhónapnyi célirányos edzés követte, olyan jó formában volt a megszokott versenyek mellett. Keddenként és csütörtökönként már megszokta a család a résztávos edzéseket, meg a hétvégi hosszú futásokat, na de a napi többszöri távollét már néha sok volt nekünk. Előfordult olyan hétköznap, amikor négyszer is edzett – folyamatosan ment a mosógép! Na de a nagy cél érdekében ugyebár mindenkinek áldozatot kell hoznia.

Január 28-án elindultunk hát hárman Eilatra. Tel-Avivban töltöttünk egy éjszakát, majd leautóztunk a Negev-sivatagon át a Vörös-tengerhez. Este érkeztünk a versenyközpontba, még a szállodát sem foglalhattuk el, hogy le ne maradjunk: le kellett adni minden holmit a depóban. A futó- és biciklis-felszerelés még nem is okozott különösebb gondot, hiszen ezeket, szemlesütve bár, de szépen kipakoltuk egy parkolóban. A biciklit azonban helyben béreltük – rohantunk hát felszerelni rá a saját pedált és ülést, majd az utolsó pillanatban leadtuk a versenyközpontban.

A verseny reggelén, még napfelkelte előtt Zakariás igen feltűnő öltözékben hagyta el a hotelt: neoprén ruhában és papucsban. Ám nem ő volt az egyetlen! Eilat tele volt ekkor hasonló csodabogarakkal. A rajtnál azonban olyan kicsinek tűnt a csapat, hogy azt hittem, a profikat indítják először, és a második turnushoz mértem az időt – ők viszont a féltávosok voltak már, így hát lemaradtam a férjem partraszállásáról. Sebaj, külön buszok indultak fel a sivatagba, hogy biciklizés közben szurkolhassanak a hozzátartozók. Az ingyenjegyről lemaradtunk, mert későn regisztráltunk az interneten, de egy kedves sorstársamtól mégis kaptam egyet a kilences járatra. A sivatag közepéről sajnos nem tudtam elérni telefonom a fiamat, de szerencsére volt annyi esze, hogy utánam jött egy másik busszal – jegy nélkül. Elvégre már nagykorú, várható volt, hogy megoldja! Potom három óra várakozás után meg is jelent a mi hősünk a fordítónál. Nagyon melegen volt öltözve és egyáltalán nem tűnt fáradtnak, csak a sok édes frissítőre panaszkodott. Megígértük neki, hogy futás közben kap kesudiót.

Kisebb közelharc után sikerült feljutnunk egy visszafele menő járatra, egy gyors ebéd és úszás után pedig vártuk a befejező maratont. A tengerparton sok fordító volt, ezért elég sokszor sikerült találkoznunk Zakival, aki sorra előzte versenytársait. Hiába, neki mégis csak a futás a fő száma! Még egy ilyen versenyen is négy órán belüli időt sikerült futnia, pedig a kerékpáros szakaszon 3000 méteres szintkülönbség volt! Együtt futottunk be a célba, itt ez a szokás. Nem győztem hálát adni Istennek, hogy ilyen fantasztikus férjem van, aki a felelősségteljes állása, négy gyereke mellett ironman-né tudott válni, ráadásul egy ilyen pályán… A vacsora ezúttal elmaradt, visszavánszorogtunk a szállásra. Éjfélig viszont fel kellett venni az úszó- és biciklis-felszerelést, ezért a fiúknak volt még egy újabb körük…

Másnap leadtuk a kölcsönbiciklit, megnéztük az eredményhirdetést, és irány Jeruzsálem! A lépcsőn lefelé haladás helyett vasemberünk inkább a korláton csúszkált, most viszont, egy hónappal az ironman után, kicsit még mindig fájós lábbal, középtávú országos bajnokságra készül… Lehet neki szurkolni március 6-án, pénteken!

©2019 Hit Sport Team - minden jog fenntartva.